2013. július 18., csütörtök

Haul

Sziasztok,
már egy ideje ígérgetem, hogy lesz Haul bejegyzésem is, és most végre összegyűjtöttem a ruhákat, elővettem a jobbik fényképezőmet, megvártam a ma reggelit, míg jók lesznek a fényviszonyok, és végre le tudtam nektek fotózni mindent. Persze még most is folyamatosan bővülnek a leárazásokon szerzett ruháim, mert jövőhéten is teszünk egy kis kiruccanást a WestEnd-be! Így nem éppen mondhatom azt,hogy több ruhát nem szerzek be, és ,hogy ez az összes, mert ez nem igaz. Ha lesznek újabb ruhák, akkor újabb haul következik idővel.
Puszi,Berni.

Nem is húzom tovább a szót, jöjjenek a képek, és mellé az árak, plusz a boltok:

Ez egy H&M kabát, amikor megláttam rögtön beleszerettem, hiszen már mióta kutatok egy ilyen darabot. Nagyon tetszik,hogy az alapszíne zöld, és az ujjai pedig mind fekete bőrből vannak, csodás darab.
4.990 Ft volt a leárazáson, az eredeti ára 10.000 valahány ezer forint volt.


Ezt a felsőt tegnap szereztem be, megláttam és rögtön imádtam, hiszen szerintem teljesen egyedi darab. Nagyon tetszett már magába véve a fekete színe, hogy gyönyörű a szabás, és az,hogy az alja kitüremkedik. Az csak számomra egy óriási plusz volt,hogy a hátulja cipzáros volt, és az meg főleg megtetszett,hogy a vállánál  apró szegecsek díszítik.
Kereken 4.000 Ft volt, az eredeti ára 6.999 Ft.
Ez is szintén egy H&M darab. Ezt akkor szereztem be a leárazáson, mikor előzőhéten a nagypapámnál voltam a kórházban. Amikor megláttam rögtön megtetszett. Egy magasabb szárú csizmával, és a napszemüvegemmel, és karkötőkkel kombináltam az egyik nap. És rögtön Eleanor Calder stílusa jutott az eszembe. Nagyon megszerettem ezt a ruhát,hiszen alakformáló, és teljesen rá simul az alakomra.
3.000 Ft volt, és az eredeti ára pedig 8.990 Ft.
Ez is egy H&M blúz. Nagyon megtetszett a színe, és az is,hogy hátul hosszabbított, nagyon jól keveredik benne a fekete szín,és nagyon jól lehet kombinálni bármivel, hiszen ez egy sima blúz.
2.000 Ft volt, és az eredeti ára 5.990 Ft.
Körülbelül 2 hete betévedtem a Váci utcai kisebb H&M-be, és 6 percem volt,hogy körülnézzek. Szinte dobálják az emberek után a mindenféle rövidnadrágokat, és ezen a darabon megakadt a szemem, hiszen már régóta vágyom egy díszesebb darabra, és most megtaláltam.
2.000 Ft volt, és az eredeti ára pedig 6.990 Ft.
Az egyik barátnőmmel találkoztam a WestEnd-be, és elmentünk vásárolgatni, ő még nem járt ott, és én kapva kaptam az alkalmon, és bevezettem mindegyik kedvenc helyemre, és megnéztünk a választékot. A H&M-be ez az egy darab volt ami nagyon megtetszett, és ezzel távoztam. Ez egy fekete-fehér nadrág, ami a boka fölé ér, az oldala cipzáros egy szakaszban, és ami a legjobban tetszett benne, hogy a derékig kell felhúzni.
Kettő darab cipőt is vettem a leárazásokon a Deichmann-ban. Az egyiket már bemutattam nektek külön, az egyik napon, ez pedig a másik. 3.000 Ft volt a leárazáson, és az eredeti ára 8.990 Ft volt.
Egy új topánkát már mióta szerettem volna, ráadásul nagy divat az,hogy az eleje ezüst színű az adott cipőnek.
Ezt a gyűrűt az Iam-ben vettem. Ez is szintén egy leárazott darab volt, hiszen csak 800 Ft volt, miközben az eredeti ára pedig 2.000 valamennyi volt, sajnos már nem emlékszem rá, és a blokkot is kidobtam már.
Ez egy Bijou Brigitte gyönyörű neon rózsaszín nyaklánc.
Régóta vágytam már egy ilyen darabra,és mikor megláttam összvissz csak kettő darab volt belőle, kapva kaptam az alkalmon, és máris megvette. 1.200 Ft volt, az eredeti ára pedig 2.990 Ft.
Végül mikor megláttam ezt a napszemüveget sajnos nem tudtam megvenni,mert másra már elköltöttem a pénzemet. Ez egy Bijou Brigitte darab, véletlenül tévedtünk be a minap a barátnőmmel, és mivel nagyon beleszerettem, és régóta szerettem volna ilyet venni, hiszen már nagyon sok helyen kerestem, ezért körülbelül egy napig csak ezen a darabon járt a fejem. Másnap visszamentem, felpróbáltam ezt a darabot, és a feketét is, és végül megvettem. És a mai napig nem bánom, mert imádom!
3.890 Ft volt a leárazott ára, az eredeti pedig 5.990 Ft volt.

Kommentbe ti is leírhatjátok,hogy miket vettetek a leárazásokon, esetleg kérdezhettek is tőlem, ezekkel kapcsolatban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése