2013. július 29., hétfő

Raspberry Sorbet

A múltkor írtam nektek,hogy megosztanám veletek a kedvenc otthon, könnyen elkészíthető, számomra nagyon bevált receptet. Most sort kerítettem rá, hiszen már nem egy olvasóm kérdezte meg,hogy mikor lesz már valami új rész?! Hát most sikerült mindenre (legalábbis a legtöbb dologra) időt szakítanom, így ezt a bejegyzést is megírtam, bár elég rövidre sikeredett. Remélem aki kedvet kapott hozzá, az majd ki is próbálja, és megosztjátok majd velem kommentbe,hogy hogyan sikerült nektek!

~Amire szükséged van az elkészítésében: 
~ 150 gramm cukor
~ 1 esetleg 2 darab citrom
~ 700 gramm málna (azért málna, mert az számomra a második kedvenc gyümölcs, de ha ti annyira nem szeretitek, akkor lehet eper is például a málna helyett)
~ 1 tojásfehérje
~ víz
~ mérőpohár
~ egy edény
Én úgy szoktam kezdeni,hogy minden egyes hozzávalót, amit leírtam nektek mindig kikészítem az egyik konyhapultra, hogy ne keljen keresgélni közben, hanem elsőre meglegyen minden, így nem történik óriási galiba, például nem ég oda semmi, nem forr fel minden egy perc alatt, miközben keresgélnéd a hozzávalókat egyesével minden másodpercben.
Először is egy edénybe kell önteni 150 ml vizet, ezt mérőpohár segítségével tudjátok megfigyelni. Ha benne van az edényben a víz, akkor utána a megadott cukor mennyiséget is öntsd bele ( 150 gramm). Aztán tedd fel a tűzhelyre és kezd el melegíteni rajta közepes fokozaton. Addig hagyd a tűzön, amíg a cukor teljesen fel nem olvad a vízben, utána húzd félre a szirupot a tűzhelyről, és hagyd kicsit kihűlni. Addig amíg a szirup hűl, vegyél elő még egy edényt. A málnádat mosd meg jó alaposan. Én egy tálkában szoktam lemosni és utána a tála tartalmát óvatosan beleöntöm egy nagyobb szűrőbe, de úgy,hogy a málna ne törjön össze, hiszen az nem jó ha kifolyik a legtöbb leve, hiszen akkor már szinte nem ér semmit sem ebben a receptben a gyümölcs. Ha lemostad a málnákat, akkor utána öntsd bele egy tiszta, közepes méretű tálkába, majd 1 esetleg 2 citrom levét csepegtesd bele a málnába. Majd a kihűlt szirupba öntsd bele a málnát és a benne lévő citromlevet, és jól, alaposan keverd össze őket.
5 óráig kell fagyasztva tartani, és körülbelül 30-40 percenként meg kell kavarni, csak azért ez egy jó tipp, mert így nem képződnek benne órási jégdarabok.
A vége fele, ha már olyan 3 órája bent van a fagyasztóban, akkor törj fel egy tojást, és válaszd el a fehérjét a sárgájától. A fehérjét pedig jól verd fel, és 3 óra állás után keverd bele a fagyasztóban lévő málnás-citromos-vizes-cukros oldatba. Majd ha letelt az 5 óra, utána vedd ki, és máris tálalhatod.


4 megjegyzés:

  1. Kaptunk málnát:) Most este elkészítettük anyával.. este/éjszaka hűl.. meglátjuk mi lesz!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      óó ennek nagyon örülök, én személy szerint nagyon imádom ezt a receptet! Istenien finom, és itthon nálunk mindenki nagyon szereti:) Remélem nálatok is bevált otthon, és remélem mindenkinek ízlett:) Majd írd le ide,hogy milyen sikere volt:)
      Örülök neki,hogy kipróbáltátok:)

      Puszi,Berni.

      Törlés
    2. Szia:) Megcsináltuk és nagyon finom lett!♥ Tényleg jó recept mind el is fogyott!:))♥ megértem miért a kedvenced...:D

      Törlés
  2. Szia:) Kaptál egy díjat: http://you-dont-understand-me-1d.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés