2013. augusztus 22., csütörtök

Black and White

Sziasztok,
ez az outfit még nem a napokban készült, hanem körülbelül 2-3 hete, amikor még javában tombolt a meleg. De az is egy olyan délutánon készült amikor a nap már ment lefele, kicsit hűvösebb volt, de mégis süttött a nap, ezért választottam még akkor ezt a szettet, ez pont tökéletes viselet volt akkor.
Imádom ezt a H&M nadrágot, nagyon kényelmes és felettébb divatot is, a fazona és a fekete-fehér kombináció miatt is.
A felsőt is a H&M leárazáson szereztem be, és azóta is rendszeresen hordom, hiszen imádom!
A cipőm pedig mára már egy alapdarab, nagyon szeretem a színét, és az apró szegecseket is rajta, ezt még a nyár kezdete előtt szereztem be a Deichmann polcai közül, azóta is szeretem, csak sajnos mindig feltöri a sarkamat,ez az egy baj van vele, így csak ritkább "alkalmakkor" tudom felvenni.

Páran már írtátok,hogy a szememet még sosem láttátok, pedig ha jól emlékszem 2 vagy 1 outfit poszt volt már ahol lehetett látni, direkt is. Csak mivel meleg van,itt az UV ezért is kell a szemüveg. De télen, meg már lassan nem fog kelleni, így hidjétek el fogjátok látni a szememet is..pedig már láttátok! A hajam meg nem tudom miért ilyen színű ebben a fényben..ezt ne kérdezzétek!
Jó olvasgatást, és nézegetést.
Puszi,Berni.







 
Felső- H&M
Nadrág- H&M
Cipő- Deichmann
Ékszerek- ajándék

4 megjegyzés:

  1. Akkor is látni akarom a szemed!:DD♥

    VálaszTörlés
  2. nagyon jóó:) ha kidörzsöli a sarkadat akkor ragassz oda ragtapaszt! ez tényleg hat:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      köszönööm:) Igen, már próbáltam, de lejön! Azért köszönöm a tippet:)
      Puszi,Berni.

      Törlés
  3. anyukámnak is ugyanilyen cipője van csak feketében :33 elfogom lopni tőle,mert nagyon csinos és divatos *-*

    VálaszTörlés